2011. július 10., vasárnap

Emlékek a nyaralásról - magunknak

Vegyünk pár képeslapot és készítsünk kollázst belőle. Vágja ki a gyerek a képeslapokról a neki tetszó részleteket, majd ragassza fel egy nagyobb kartonlapra. A képek mellé írhatunk emlékeztetőt, hogy az hol volt és mit ábrázolt, de javaslom, hogy hagyjuk a gyereket fogalmazni, mi csak az íródeák szerepét játszuk. Később neki is élmény az ő szavait visszaolvasni.
Otthon készíthetünk hozzá kartonból keretet is és már mehet a gyerekszoba falára!

Nagyobb utazásnál érdemes a fényképezőgépet odaadni a gyereknek, hogy ő is fotózhasson. Olyan 4 éves kortól már az egyszerű digitális gépeket nagyon jól tudják kezelni. Én most tervezem, hogy kap a gyerekem születésnapjára (majd novemberben :)) egy egyszerű, kis kompakt gépet, mivel most az enyémet használja (ami szintén kis kompakt digi gép). Használtan már nem olyan nagy összeg.

A gyerek fotóiból egy útikönyvet összeállíthatunk. Ez éveken átnyúló játék lehet (feltéve ha kb. ugyanoda, legalább ország szinten, megyünk évről évre): a kiválasztott fotókat műszaki rajzlapokra ragasszuk fel, a gyerek írjon hozzá szövegeket. Pl. van egy kép egy szökőkútról, mellé odaírhatja, hogy hol készült, mi tetszett neki benne. Hagyjunk helyet, hogy a következő alkalom után esetleg még kiegészítse a szöveget. Természetesen ha nem tud írni a gyerek akkor tegyük meg helyette :) A lapokat lyukasztóval kilyukasztjuk és fűzzük le egy mappába, így cserélhetőek lesznek a lapok és könnyedén lehet bővíteni. Mivel más-,ás életkorban általában más dolgokat nézünk meg egy adott tájegzségen belül is, mindig lesz olyan új fotó amivel bővíthető.  
Nagy élmény ősszel bevinni az oviba és megmutatni a többieknek, hogy hol nyaralt!
Féreértés ne essék: nem kell puccos nyaralásnak lennie! Egy kirándulás a Pilisben, egy balatoni/vidéki nagyizás is remek képekkel tud szolgálni!

Még tovább lehet vinni a dolgot: ősszel, télen vegyük elő újra és készítsük el a borítót valamilyen technikával. Dekoráljuk ki a mappát...

Témaötletek:
- Kirándulások tájegység köré szervezve - Gellért hegy, Pilis, Bakony,...
- Balaton
- Mivel töltöttem a nyarat: különböző játszóterek ahol volt valami érdekes, városi/falusi séták
....

4 megjegyzés:

  1. Mi is csináltunk már hasonlót, tényleg jó ötlet:) Tetszik a blogod, felveszem a bloglistámba, hogy olvasóink még több ötletet kapjanak - ha Neked is tetszik ez: http://kreativfigura.blogspot.com
    tedd fel ide Te is:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Blog-író, látom, hogy Téged is érdekel a Goldenblog (szavazok is rád). Engem kicsit meglepett, hogy nincs a kategóriák között gyerekes témájú. Ezért írtam nekik, ők pedig erre átgondolják és jövőre esetleg már csinálnak: ha nyomsz egy like-ot a Kreatív figurák megjegyzéséhez, látni fogják, hogy ez bizony többeket is érdekel: http://goldenblog.hu/hirek/20110814_hogyan_nyerhetsz_a_goldenblog_2011en.aspx?fb_comment_id=fbc_10150756458675611_24394910_10150757554300611#f2ee3b6d3bcafba

    VálaszTörlés
  3. Szia,

    még nincs bloglista az oldalon, de már nagyon gyűlnek a jobbnál jobb oldalak címei. Felvettem az oldaladat is és mindenképp ki fogom tenni. A krokodilotokért a fiam majd megveszik. Ha jól sejtem nekünk is lesz hamarosan. Zseniálisan egyszerű ötlet :)

    VálaszTörlés
  4. Jó ötletek, a kollázst ki is próbáljuk:)

    VálaszTörlés