2011. július 10., vasárnap

Emlékek a nyaralásról - magunknak

Vegyünk pár képeslapot és készítsünk kollázst belőle. Vágja ki a gyerek a képeslapokról a neki tetszó részleteket, majd ragassza fel egy nagyobb kartonlapra. A képek mellé írhatunk emlékeztetőt, hogy az hol volt és mit ábrázolt, de javaslom, hogy hagyjuk a gyereket fogalmazni, mi csak az íródeák szerepét játszuk. Később neki is élmény az ő szavait visszaolvasni.
Otthon készíthetünk hozzá kartonból keretet is és már mehet a gyerekszoba falára!

Nagyobb utazásnál érdemes a fényképezőgépet odaadni a gyereknek, hogy ő is fotózhasson. Olyan 4 éves kortól már az egyszerű digitális gépeket nagyon jól tudják kezelni. Én most tervezem, hogy kap a gyerekem születésnapjára (majd novemberben :)) egy egyszerű, kis kompakt gépet, mivel most az enyémet használja (ami szintén kis kompakt digi gép). Használtan már nem olyan nagy összeg.

A gyerek fotóiból egy útikönyvet összeállíthatunk. Ez éveken átnyúló játék lehet (feltéve ha kb. ugyanoda, legalább ország szinten, megyünk évről évre): a kiválasztott fotókat műszaki rajzlapokra ragasszuk fel, a gyerek írjon hozzá szövegeket. Pl. van egy kép egy szökőkútról, mellé odaírhatja, hogy hol készült, mi tetszett neki benne. Hagyjunk helyet, hogy a következő alkalom után esetleg még kiegészítse a szöveget. Természetesen ha nem tud írni a gyerek akkor tegyük meg helyette :) A lapokat lyukasztóval kilyukasztjuk és fűzzük le egy mappába, így cserélhetőek lesznek a lapok és könnyedén lehet bővíteni. Mivel más-,ás életkorban általában más dolgokat nézünk meg egy adott tájegzségen belül is, mindig lesz olyan új fotó amivel bővíthető.  
Nagy élmény ősszel bevinni az oviba és megmutatni a többieknek, hogy hol nyaralt!
Féreértés ne essék: nem kell puccos nyaralásnak lennie! Egy kirándulás a Pilisben, egy balatoni/vidéki nagyizás is remek képekkel tud szolgálni!

Még tovább lehet vinni a dolgot: ősszel, télen vegyük elő újra és készítsük el a borítót valamilyen technikával. Dekoráljuk ki a mappát...

Témaötletek:
- Kirándulások tájegység köré szervezve - Gellért hegy, Pilis, Bakony,...
- Balaton
- Mivel töltöttem a nyarat: különböző játszóterek ahol volt valami érdekes, városi/falusi séták
....

Emlék a nyaralásról - barátoknak

Az én fiam minden nyaralásról szeret a barátainak képeslapokat küldeni. Úgy nagy általánosságban is szereti a képeslapokat. Ez önmagában is aranyos, de fel is lehet dobni egy kicsit. Vegyünk egy képeslapot majd -attól függően hány évesnek küldjük- vágjuk darabokra. Piciknek még vak 2-3 darabra, de 5-6 éveseknek már egész sok darabra is lehet vagdosni. Tegyük a darabokat be egy borítékba és adjuk fel.
Vajon elkészül a kirakással a címzett mire hazaérünk a nyaralásból? :)

2011. július 8., péntek

Hajó a láthatáron 1.

Ugye nincs jobb, mint a vízparton lenni a kánikulai, vagy csak simán a melegebb napokon?
A fürdés mellett pl. tavaszi, hidegebb napokon, a hajókészítés és hajókáztatás is remek szórakozás lehet. Persze papírhajót mindannyian tudunk hajtogani, kár, hogz hamar elsüllyed. Profik pedig úgyis a motoros, távirányítós csónakot viszik. Van a kettő között azonban még kismillió lehetőség.
Az egyik legkönnyebb a tutaj. Vegyünk sok nagyjából egyenes és nagyjából egyforma méretűre tördelt faágacskát és egy hosszabb zsineget. Egymás mellé téve a gallyakat úgy kössük őket össze, hogy egyszer az egyik gally alatt, következőre pedig a gally fölött vezessük a zsineget. Oda-vissza 3-4 sor és már kész is a tutaj. Vízszintesen beszúrva egy kis gally pedig az árbócrúd, amin lehet a vitorla papírzsebkendő vagy egy nagy falevél.
Ennél egy kicsit bonyolultabb a Gőzhajó. Kell hozzá egy kiürült gyümölcsleves vagy tejes doboz, az a fajta aminek a teteje háromszög alakú (mint a régebbi tejesdobozoknak).Vágjuk hosszában félbe a dobozt - vagyis csak majdnem, mert praktikus ha kb a 3/4-ét meghagyjuk. Ez a hajótest. Mivel ezek a dobozok belül alufóliához hasonlatos szigeteléssel vannak ellátva nem fognak átázni. Akrilfestékkel lehet dekorálni.
Papírhengerekből lehet a gőzös kéményét megcsinálni, kisebb dobozok pedig lehetnek a kabinok. Extra ötlet: a kémény tetejébe ragasszunk vattát és akkor már füst is van a gőzhajóhoz.